2020. január 24-én hatályba lépett az energetikai szakreferens igénybevételére köteles gazdálkodó szervezetek által telepítendő almérők telepítési pontjainak, valamint az almérők alkalmazásával történő mérés minimális követelményeinek meghatározásáról szóló 1/2020. (I. 16.) MEKH rendelet (a továbbiakban: Rendelet). A szakmai visszajelzések alapján elkészült a Rendelet felülvizsgálata. A módosított szabályok 2020. július 1-én lépnek hatályba.
Jelen segédlet az 1/2020. (I. 16.) MEKH rendelet alkalmazásával kapcsolatos gyakran felmerülő kérdéseket gyűjti össze.
I. A rendelet hatálya, hatályba lépése
A rendelkezés bevezetésére az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (a továbbiakban: Irányelv) foglalt tagállami kötelezettség teljesítése érdekében került sor, azonban az Irányelv nem írja elő konkrétan az almérő felszerelésére vonatkozó jogszabályi előírások megalkotását a tagállamok számára. Az almérők telepítési kötelezettségének hazai bevezetése a nagyobb energiafelhasználású gazdálkodó szervezetek energiamegtakarítást célzó intézkedéseinek és energiahatékony működésének elősegítése érdekében történt.
Almérőket a szakreferens alkalmazására köteles gazdálkodó szervezeteknek kell felszerelni, amennyiben rendelkeznek olyan berendezésekkel vagy berendezéscsoportokkal, amelyek teljesítménye meghaladja a Rendeletben előírt szinteket, vagy amelyek társasági adó kedvezményt vesznek igénybe energiahatékonysági beruházáshoz vagy felújításhoz.
A Rendelet a jogszabályoknak való megfelelés megkönnyítése, és a beruházások tervezhetősége érdekében lépcsőzetes bevezetést tartalmaz. Az almérőket a Rendeletben meghatározott telepítési pontokra 2021. január 1-ig, illetve 2022. január 1-ig kell felszerelni.
| 2021. január 1-ig | 2022. január 1-ig | |
|---|---|---|
| önálló villamos berendezések (névleges teljesítmény) |
>100 kW | >50 kW |
| hőtermelő és klímaberendezések (névleges elektromos teljesítmény) |
>140 kW | >70 kW |
| egy betáplálási ponton keresztül megtáplált és technológiai sorba állított berendezések (egyidejű teljesítmény) |
- | >100 kW |
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 21/C. § (4) bekezdése szerint a Hivatal kétszázezer forinttól kétmillió forintig terjedő bírsággal sújtja azt az energetikai szakreferens igénybevételére köteles gazdálkodó szervezetet, amely – az almérő felszerelését is előíró – 21/B. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság ismételten kiszabható, az ismételt bírság legkisebb összege az előzőleg megállapított bírság 150%-a, legmagasabb összege hárommillió forint lehet.
II. Az almérő, a telepítés folyamata
A Rendelet jelenleg csak a villamosenergia-fogyasztáshoz kapcsolódóan ír elő almérő telepítési kötelezettséget.
A Rendelet 4/A. § alapján, ha az elszámolási mérő megfelel a Rendeletben foglalt műszaki paramétereknek, valamint a kötelezett gazdálkodó szervezet az elszámolási mérőn mért adatokat közvetlenül megkapja és nyilvántartja, vagy legalább havi rendszerességgel a szolgáltatótól átveszi és nyilvántartja, akkor nem szükséges az elszámolási mérővel azonos ponton további almérőt felszerelni.
A Rendelet nem tartalmaz előírást az almérés kialakításához kapcsolódó előkészítő feladatokra vonatkozóan. Az előkészítés minden esetben az almérő felszerelésére kötelezett gazdálkodó szervezet, illetve a mérési pontok tervezésében, az almérők telepítésében részt vevő szakemberek feladata.
A Rendelet nem tartalmaz előírást az almérőként alkalmazott fogyasztásmérők kötelező hitelesítésére vonatkozóan, csak az alkalmazott almérő mérési pontossága került előírásra.
A Rendelet nem tartalmaz előírást az almérők által mért adatok mennyiségére és tárolási idejére vonatkozóan. A telepítési pontok sokszínűsége miatt nem adható minden esetkört hiánytalanul felölelő, pontos és részletes specifikáció, ennek kidolgozása a helyszín ismeretében az almérő felszerelésére kötelezett gazdálkodószervezet, illetve a mérési pontok tervezésében, a mérők telepítésében részt vevő szakemberek feladata.
A Rendelet előírásai alapján vagy az almérőnek kell alkalmasnak lennie az adattárolásra, vagy a mért adatokat továbbítania kell egy adatgyűjtő rendszerbe.
A Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján az almérő váltóáramú hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérő. A pillanatnyi fogyasztás – vagyis a pillanatnyi felvett teljesítmény – mérése nem alkalmas a Rendeletben megfogalmazott cél teljesítésére, annak kizárólag a két adatrögzítési időpont között eltelt idő során elfogyasztott energia mennyiségének megmérése tesz eleget.
A telepítési pontok sokszínűsége miatt nem adható általánosan használható, pontos és részletes specifikáció, ennek kidolgozása a helyszín ismeretében az almérő felszerelésére kötelezett gazdálkodó szervezet, illetve a mérési pontok tervezésében, az almérők telepítésében részt vevő szakemberek feladata.
A Rendelet 2. § (1) bekezdése nem tartalmaz megkötést arra vonatkozóan, hogy az almérőnek a mért berendezésektől elkülönült, vagy azzal – akár gyári kialakításából fakadóan – egybeépített berendezésnek kell-e lennie.
III. A telepítési pontok meghatározása
A Rendelet 3. § (2) bekezdésében hivatkozott betáplálási pont azt a külön áramköri védelemmel biztosított pontot jelenti, amelyet követően az ellátandó fogyasztó berendezés(ek) beépített legnagyobb egyidejű villamos teljesítményigénye meghaladja a MEKH rendeletben meghatározott értékeket.
A beépített legnagyobb egyidejű teljesítményigény a betáplálási pontot követően beépített fogyasztói berendezések számbavételével határozható meg. A betáplálási pontot követően beépített fogyasztói berendezések általában nem állandó terheléssel időszakosan üzemelnek, ezért üzemidejük alatt a felvett teljesítmény változhat. A beépített legnagyobb egyidejű teljesítményigény az azonos időben bekapcsolt fogyasztói berendezések legnagyobb együttes felvett teljesítményét jelenti.
A Rendelet szerint az energetikai szakreferens alkalmazására kötelezett gazdálkodó szervezetek 2022. január 1-ig kötelesek almérő felszerelésére az alábbi telepítési pontokra:
- elsősorban az 50 kW névleges teljesítményt meghaladó önálló villamos berendezések, és 70 kW névleges elektromos teljesítményt meghaladó hőtermelő és klímaberendezések betáplálási pontjaira (2021. január 1-ig 100 kW illetve 140 kW teljesítményt meghaladó gépek betáplálási pontjaira);
- másodsorban a 100 kW legnagyobb egyidejű teljesítményt meghaladó, egy betáplálási ponton keresztül megtáplált és technológiai sorba állított berendezések (különösen: gép, gépsor, gyártósor, üzemcsarnok, illetve épület) betáplálási pontjaira, mely érték számításánál az a) pont szerinti – már almérővel mért – berendezések figyelmen kívül hagyhatók (2021. január 1-ig nem kötelező berendezéscsoportok mérésére almérőt felszerelni);
- kivételt képeznek a számítással meghatározható fogyasztású berendezések, valamint az átlagosan 1000 üzemóra/év (2021. január 1-ig 2000 üzemóra/év) üzemidőt el nem érő berendezések.
A Rendeletben meghatározott beépített teljesítmény értékek megítélése során az érintett berendezések névleges teljesítményének vizsgálata szükséges.
A Rendelet 3.§ (2) bekezdésének alkalmazása során a berendezések legnagyobb egyidejű teljesítményének vizsgálata szükséges. Amennyiben az egyidejű teljesítmény valamely okból – így például dokumentáció hiányában – nem állapítható meg, a betáplálási pont túláram védelme által biztosított teljesítmény vizsgálata alapján dönthető el az almérő telepítési kötelezettség.
A Rendelet 2. § és 3. §-a szerint almérővel csak villamosenergia-felhasználást szükséges mérni, a termelést nem.
A kérdés megválaszolásához az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 7/A. § (1a) bekezdése adhat iránymutatást, mely szerint „(…) a mérés nélkül továbbadott energia a továbbadó fogyasztásának számít”. A kérdésben leírt helyzetben meg kell vizsgálni, hogy a folyadékhűtő üzemeléséhez szükséges villamos energiát ki vételezi, és azt – mérés alapján – továbbadja-e. Amennyiben a bérbeadó a hűtést átalánydíjas szolgáltatásként nyújtja a bérlő részére (akár a bérleti díj fejében), úgy a folyadékhűtő villamosenergia felhasználásának mérésére a bérbeadónak kell almérőt telepíteni, amennyiben rá a Rendelet személyi hatálya kiterjed. Ezzel szemben, ha a folyadékhűtő villamosenergia felhasználása a bérlő felé mérés alapján elszámolt villamos energia részét képezi, a bérlőnek kell az almérő felszereléséről gondoskodnia, feltéve, hogy rá a Rendelet személyi hatálya kiterjed.
A Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján az almérő váltóáramú hatásos villamosenergia mérésére szolgáló fogyasztásmérő, vagy fogyasztásmérő rendszer, tehát nem kötelező almérő telepítése azokra a fogyasztási pontokra, ahol egyenáramú villamosenergia felhasználása történik. Felmerülhet azonban almérő telepítésének a kötelezettsége az ilyen berendezések töltőinek betáplálási pontjain.
Kivételt képeznek azok a berendezések, amelyek villamosenergia-felhasználása a beépített teljesítmény és az üzemidő alapján meghatározható. A villamosenergia-felhasználás a beépített teljesítmény és az üzemidő alapján azonban biztosan nem határozható meg például azon berendezések vagy berendezéscsoportok esetében, amelyek szabályozás vagy vezérlés alapján az üzemidejük egy részében:
- a beépített teljesítménynél alacsonyabb teljesítményszinten is üzemszerűen tudnak működni, vagy
- működésüket képesek leállítani, amit üzemóra-számláló nem rögzít.
A fentiek alapján az almérő telepítési kötelezettség alól kivételt képezhetnek például az alábbi berendezések, rendszerek:
- Kültéri világítás (időkapcsolóval vagy alkonykapcsolóval ellátott)
- Szivattyú (frekvenciaváltó nélküli, fix üzemidő)
- Kompresszor (állandó fordulatú, fix üzemidő vagy üzemidő-számláló, vagy üresjárati üzemidő is mérve van és ismert az üresjárati teljesítmény)
- Légkezelők (szabályozatlan, ismert üzemidővel)
- Ventilátorok (állandó fordulatú, fix üzemidő)
- Bármilyen ismert teljesítményű berendezés ismert üzemidővel, ha az ismert teljesítményszinttől eltérő szinten nem tud üzemelni.
Kivételt képeznek továbbá azok a berendezések, amelyek üzemideje a tárgyévet megelőző három év átlagában a 2000 üzemóra/év értéket (2022. január 1-től 1000 üzemóra/év értéket) nem haladja meg.
Az üzemidő számításakor a meleg tartalék nem jelent kivételt.
IV. TAO kedvezmény igénybevétele
A Rendelet 4. §-a szerint az energetikai szakreferens alkalmazására kötelezett gazdálkodó szervezet energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás adókedvezményének igénybevétele esetén köteles almérőt felszerelni, tehát az almérőt az adókedvezmény igénybevételéig kell üzembe helyezni, ez a nap lesz a fogyasztásmérési igény kezdete.
Amennyiben a kérdéses világítási rendszer nem esik a Rendelet 3. § (4) bekezdés a) vagy b) bekezdésének hatálya alá, de az energiafelhasználása meghatározható számítással a beépített teljesítmény és az üzemidő alapján, akkor nem szükséges a 4. § szerinti beruházás vagy felújítás esetében sem a fogyasztásának meghatározására almérőt telepíteni.
A Rendelet 4. §-a nem tartalmaz korlátozást arra nézve, hogy a kérdéses beruházás vagy felújítása milyen arányban jár villamos energia megtakarítással. Amennyiben a projekt villamosenergia felhasználást érint, és a projekt megkezdésének napja a Rendelet hatályba lépését követő időpont, az almérő telepítése kötelező.
V. Az adatok felhasználása
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 21/B. § (2) bekezdés b) pontjában előírt feladat megfelelő teljesítése érdekében az almérő felszerelésére kötelezett gazdálkodó szervezetnek a mérési adatokat hozzáférhetővé kell tenni az általa alkalmazott energetikai szakreferensnek vagy energetikai szakreferens szervezetnek.
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 21/B. § (2) bekezdése szerint:
„(2) Az energetikai szakreferens feladata az energiahatékonysági szemléletmód, energiahatékony magatartásminták meghonosításának elősegítése az igénybevételére köteles gazdálkodó szervezet működésében és döntéshozatalában. Ennek keretében:
- figyelemmel kíséri a gazdálkodó szervezet energiafelhasználásának változásait, valamint az energiahatékonysági intézkedések megvalósítását,
- a MEKH elnökének rendeletében meghatározott berendezések, technológiai folyamatok vonatkozásában az energetikai folyamatok, megtakarítások nyomon követése érdekében alkalmazott almérők adatait nyilvántartja és azokat a c) pont szerinti jelentésben feltünteti,
- tevékenységéről e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott tartalmú és rendszerességű jelentést ad a gazdálkodó szervezet számára,
- közreműködik a 22/C. § szerinti jelentés elkészítésében,
- részt vesz a gazdálkodó szervezet alkalmazottai energiahatékonysági szemléletének kialakításában.”
Az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 7/A. § (2) bekezdés e) pontja szerint:
„(2) Az energetikai szakreferens
(...)
e. összefoglaló éves jelentést készít az igénybevételére köteles gazdálkodó szervezet
számára készített havi jelentések alapján a havi jelentésekkel érintett évet követő év
május 15-ig a végrehajtott energiahatékonysági fejlesztések, alkalmazott üzemeltetési
megoldások által elért energiamegtakarítási eredményekről, amelyet az igénybevételére
köteles gazdálkodó szervezet május 31-ig honlapján közzétesz, (…)”
A fenti adatszolgáltatást a szakreferensnek először a 2020. évről szóló éves jelentésében kell teljesíteni 2021. június 30-ig.
Cégünk munkatársai nagy tapasztalattal rendelkező, energetikai területen jártas mérnökök. Amennyiben almérő telepítéssel kapcsolatban van szakmai kérdése, felmérést szeretne végeztetni, vagy almérőket telepíteni, keressen minket elérhetőségeinken!
Az itt közölt információk kizárólag tájékoztató jellegűek. A kérdés-felelet formájában megfogalmazott jelen tájékoztatás nem képez hivatkozási alapot, jogi, kötő-, illetve bizonyító erővel nem rendelkezik.
Forrás: https://www.enhat.mekh.hu/szakreferensek ;